Robotok építése és programozása

A következő 10-15 évben a jelenlegi szakmák jelentős része eltűnik vagy radikálisan megváltozik a digitális fejlődés hatására. Elemzések szerint a jövő számos munkahelyén kell majd a dolgozóknak robotokat irányítani, vagy velük közösen feladatokat megoldani, az erre való felkészülést pedig játékos formában már gyerekek is elkezdhetik.

A kurzuson a robotok megépítésén és programozásán keresztül kóstolhatnak bele a diákok ebben a rendkívül gyorsan fejlődő technológiába. Betekintést nyernek a programozás, illetve a mérnöki tudományok alapjaiba, ezzel is ösztönözve őket, hogy később a STEM területekkel kapcsolatos pályát válasszanak.

A diákok megismerkednek a robotok működésével, illetve annak különböző szenzoraival és alkatrészeivel (infra érzékelő, LED-ek, ultrahangos távolságmérő), utána pedig saját maguk is készítenek a robothoz programokat. A megépített eszközöket akár a saját mobil eszközeik segítségével irányíthatják.

A diákok megismerkednek:

  • problémamegoldó gondolkodással
  • programozási ismeretekkel
  • robotika elveivel
  • robot programozásával

Javasolt korosztály: 8-18 év, különböző szinteken és csoportbeosztással

Most regisztrálj

Hozzászólások lezárva.